kivagyok

Kedves Olvasó!

Néha nehezen mozdulok ki otthonról, néha nehezen kezdek el sétálni a hétvégén...., de aztán ha elindulok, nehezen állok le/meg. Egy valami azonban tényleg megállít, az az, hogy elfáradok; elfárad a lábam a sok métertől, elfárad a szemem a sok látnivalótól, elfárad az agyam a sok elraktározni való élménytől.
Ezeket szeretném most megosztani. Remélem, ezzel más is kedvet kap vagy egy saját túrához, vagy a hozzám való csatlakozáshoz.

Kalandra fel! Jó utat!

"Veszélyes dolog kilépni az ajtón, Frodó. Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová." - J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura -

2012. február 29., szerda

1. Beköszönő, avagy a 0. kilométerkő

Visszavonhatatlanul tavasz van. Azaz igazából még nem, de már majdnem. Reggelente csiripelnek a madarak, már nem érezzük úgy felkeléskor, hogy „ebben a sötétben én ki nem dugom az orrom a paplan alól”, munkából hazaérve még nem kell villanyt kapcsolni, hogy ráfordítsuk a kulcsot a bejárati ajtóban. Szóval tavasz van!

Ilyenkor megindul nálam a vezérhangya, hogy ki, ki, csak ki, nem bent a lakásban. Csámboroghatnéka van az embernek. Az ülőmunka meg csak segít rajta. Jól esik a mozgás, a séta. Tavaly már megfogalmazódott a gondolat, hogy ha már séta, ne csak céltalan legyen, hanem nézzünk is körbe, mi és hol van itt Budapesten. Meg is vettem egy útikönyvet, segítsen már elindulni. De a Várnál tovább sajna nem jutottam. Gondoltam az idén visszatérek. Gyorsan ki is vettem két könyvet a könyvtárból, mert azért illik valami rendszert vinni bele.

A cél még mindig ugyanaz, felfedezni Budapestet kerületenként. A két kölcsön könyv, meg a sajátom olybá tűnik, elég jó nekiindulás. És ez is lesz az alap. Vagyis Somorjai Ferenc Budapest c. könyve alapján tervezem a menetelt, amit Török András Nagy Budapest Könyve egészít ki a maga szellemességével, útitársul meg az Útitárs sorozat jön velem.

És hogy mi kell még egy ilyen túrához? Elsősorban kedv, és persze jó idő. A sima épületnézegetéshez igencsak ellenjavalt a hideg, a szél, meg az eső és egyéb csapadék. Mert, hogy nem igen tervezek múzeumlátogatásosdit; az jó a rossz időben. Persze, ha útközben szembejön valami jó kis kiállítás, nem hagyom ott, csak máskor nézem meg. Na szóval, kell még egy kényelmes cipő, 3 napi hidegélelem, ehhez való víz, és egy szervezetbe beépített, megfelelő, víztározó rendszer, mert ugye székes fővárosunk nem az illemhelyek arzenáljáról híres.

Aztán persze tervbe van véve másféle túra is. Mint például a borral-kajával-jó társasággal felszerelkezett esti-éjszakai városnézés. Mert hát mikor lássuk a várost kivilágítva? Ez viszont tényleg céltalan bolyongás. Vagyis igazából mégsem céltalan, - mert ugye mindent céllal csinál az ember, még ha nem is tudja mi is a cél - mert a cél maga az út, a társaság, a csacsogás, az együttlét, és néha az ezekből fakadó világmegváltás. Amolyan esti városi piknik, ahol nem óckodom az egyébként rühellt papírpohárból történő borivástól.

És ha már el kell kezdeni valahol, akkor kezdjük ott, amivel minden útikönyv kezd, és a kerületszámozás is: vagyis a Vár, és a Várnegyed. Bővebben a Szentháromság tér és környéke; a Szentháromság utca; a Hess András tér; a Táncsics Mihály utca; a Bécsi kapu tér és környéke; a Fortuna utca, az Országház utca; a Kapisztrán tér és az északi bástyák; az Úri utca; a Tárnok utca; a Dísz tér; a Tóth Árpád sétány; a Színház utca, a Szent György utca és a Szent György tér; és a Budavári palota. A cél ez, de persze csak addig, ameddig a lábam bírja.
Terveim szerint a március 15-i hétvégén indulok utamra, a pontosat még megírom, és bárki csatlakozhat, aki kedvet kap hozzá. A túra végén/után színes-szagos, fényképes beszámoló; hátha ezzel kedvet csinálok a következőhöz. Legalább ki tudom élni a tesóm szerinti „japán turista” hajlamomat.

Tehát kalandra fel! Ameddig a lábunk bírja!